Az IMF napokban megjelent blogbejegyzésében foglaltak szerint idén súlyos recesszióval kell szembenéznünk. Gazdaságkutatók Magyarország számára erős visszaesést prognosztizáltak. A Nemzetközi Valutaalap szerint Európaszerte komor a kép. Remény a szociális rendszerekben rejlik.
Szerző: Orosz Réka 3 percnyi olvasmány
A közösségi élet csaknem teljes visszaszorítása a koronavírus világjárvány ellen folytatott küzdelemben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint drasztikus következményekkel jár: Európa gazdasága 2020-ban a szervezet álláspontja alapján nehéz recesszió előtt áll. Mindez időközben realitássá vállhat, írja az IMF Európai Tagozatának elnöke, Poul Thomsen egyik blogbejegyzésében. IMF blogbejegyzés
Minden egyes hónap – melyben tovább folytatódik a leállás Európa nagy nemzetgazdaságainak számos, nem létszükségletet kielégítő iparágában – akár azzal a következménnyel is járhat, hogy az éves nemzetgazdasági teljesítmény [bruttó hazai termék -GDP] mintegy 3 %–ot eshet – folytatja Thomsen. Mégis lehet remény a szakértő szerint: Európa szociális rendszerei akár képesek is lehetnek a recesszió-hatások egy részének enyhítésére még akkor is, ha eredetileg nem arra a célra jöttek létre, hogy ilyen nagyságrendű szükségleteket elégítsenek ki.
Az országoknak most az a feladata, hogy proaktívak legyenek, menjenek elébe az eseményeknek és amennyire lehet, kormányozzanak ellen – hívja fel a figyelmet Thomsen. A COVID-19 krízis hossza egyelőre nem belátható, de egyvalami szinte biztos: „súlyos európai recesszió vehető biztosra ebben az évben”. Európaszerte szakértőkből álló bizottságok elemzik a kialakult helyzet gazdasági következményeit, mindenütt komor képet látva. Óriási veszteségeket szenved a turizmus, a vendéglátás és a rájuk épülő „kiszolgáló” iparágak.
Az építőipar nehéz helyzetbe kerül, csúszhatnak nagy projektek is. A járvány miatti határlezárások munkaerő-kiesést okoznak (szerb és ukrán vendégmunkások), valamint a lassabb áruszállítás miatt építőanyaghiány alakulhat ki, legfőképp a befejező szakági üzemben.
Továbbra is áll a munka a magyar GDP jelentős részét adó autógyárakban –Mercedes, Audi, Suzuki – mely fájdalmasan érinti az autógyárak kiszolgálására hazánkba telepedett üzemeket és magyar beszállítóikat.
Várhatóak lesznek további létszámleépítések, a kormány adófizetési könnyítéseket célzó intézkedéseivel többek között a járvány kialakulása előtt meglévő munkahelyek megtartására bíztatja a vállalkozásokat.
Drámai a Forint zuhanása, mely egyfelől kedvező az exportorientált gazdaságunk számos szereplője számára – már ha van hova vinni a határzárak és korlátozások miatt praktikusan a portékát -, ugyanakkor tovább ronthatja a helyzetet a még működő feldolgozóipar tőzsdei műveletekkel nem támogatott importbeszerzései kapcsán.
Az IMF elemzése szerint az Eurozónába tartozó tagállamoknak van remény. A szakértő lehetséges kiutat lát az Európai Központi Bank intézkedéseiben, valamint abban a tervben, miszerint a az európai stabilitásmechanizmus beindul. Thomsen szerint azonban nehezebb lehet a helyzet az Eurozónán kívüli országokban, és azon kelet európai országokban is, akik nem EU tagok. Sokan közülük már most igényeltek hitelt az IMF-től. Világszerte több mint 70 állam szorul majd IMF segítségre. A Nemzetközi Valutaalap ezért idén minden eddiginél nagyobb számú beérkező pályázati igénnyel számol. (A Valutaalap békeidőben pénzügyi segítséget nyújt fizetési mérleg finanszírozási problémákkal küzdő országoknak, akár átmeneti hitellel, akár azáltal, hogy támogatja a fizetési gondok orvoslását szolgáló gazdasági programokat.)
Az IMF elemzői meglehetősen borúlátóak a világgazdasági kilátások tekintetében. A konjunktúra világszerte megfordult, a 2018-2019-es évek már mutatták a lassulás, a recesszió jeleit. Az USA és jónéhány gazdagabb állam gazdasága csökkenő tendenciát mutat. Részletes jelentés a globális gazdasági fejlődésről áprilisra várható, de hangsúlyozzák továbbra is, hogy a világgazdaság nehéz recessziót fog átélni ebben az évben.
Az OECD is több nemzetgazdaságban recesszióval számol. Álláspontjuk szerint azzal lehet számolni, hogy a kijárási korlátozásokkal terhelt hónapok az éves gazdasági növekedésben mínusz 2%-ot nyomnak majd a latban. A leginkább érintett ágazatként kiemelik ők is turizmust. Rámutatnak arra, hogy a jelenlegi magas védekezési költségek elkerülhetetlenek, mert ezáltal van esély a jövőt illetően a lényegesen tragikusabb következményeket és még nehezebb gazdasági károkat enyhíteni. Elemzőik legalább két negyedéven átívelő visszaesésre számítanak.
Legutóbbi hozzászólások